A legtöbb anyukának bizonyára nem kell bemutatni a szituációt: már-már a türelmesség határát óvatosan súrolgatva, mindent bevetve próbálja altatni gyermekét, akinek persze eszében sincs aludni. Ez nálunk is így volt…

A kislányom egy éves kora körül beállt a napközbeni egy alvásra. Ilyenkor általában egy hosszabbat alszik, körülbelül két órát, ami bevallom nekem is jó, hiszen el tudok intézni egy csomó mindent (vagy megnézni egy sorozatot), és természetesen neki is, hiszen ilyenkor fejlődik, pihen. Azonban sokszor az altatási idő több volt, mint maga az alvás. Amikor már rendszeresen egy-másfél órán át próbáltam altatni napközben, mindent kipróbálva, a ringatástól kezdve a mesélésen, éneklésen, altatózenéken át, a fehérzajokig, arra jutottam, hogy muszáj egy kicsit határozottabbnak lennem.

Anyukámat csodálkozva hallgattam, amikor mesélte, hogy amikor náluk van a kislányunk, egyszerűen csak beteszi a kiságyába és már alszik is. Biztos az én gyerekemről van szó? – gondolkoztam el, és vontam kérdőre magamat, vajon mit nem csinálok jól? Nem vontam kétségbe anyukám rutinját, szóval úgy döntöttem, kipróbálom. Az első próbálkozásnál, miután kicseréltem a pelenkáját, szépen betettem a kiságyába, odaadtam neki a kispárnáját, elhúztam a függönyt, és mondtam neki, hogy most márpedig szépen aludni fog, majd kimentem a szobából. Persze az ajtóban állva füleltem. Nagyjából fél órán át hallgattam, hogy nem tetszik neki, hogy csak úgy betettem a kiságyába és magára hagytam. Legszívesebben már fél perc után mentem volna vissza és kivettem volna az ágyából, de erőt vettem magamon (szerencsére nem sírt nagyon, ugyanis akkor biztosan nem bírtam volna). Körülbelül fél óra múlva elaludt, aztán az altatási idő napról napra redukálódott, egy hét múlva már 5 perc sem kellett, automatikusan tette le a kis fejét, kérte, hogy takarjam be és már aludt is. Ma már eljutottunk odáig, hogy magától megy be a szobájába aludni. Szinte hihetetlennek éreztem, de tényleg, az órákig tartó altatások után.

Gondolkoztam rajta, hogy idővel este is kipróbálom ezt a módszert, hiszen az esti altatás is körülbelül egy-másfél óra, de még magamat nem érzem késznek rá. Olyan jó hozzábújni, és megvárni, amíg elalszik. Ilyenkor arra gondolok, hogy ki kell élvezni, amíg még ilyen picik, és igénylik a társaságunkat, hiszen ez a pár év gyorsan elrepül, fel sem eszmélünk, aztán jön a kamaszkor, amikor már ők küldenek ki minket a szobából. Úgyhogy esténként még mesét olvasgatunk, egymáshoz bújva fekszünk, és ez így van jól.