Amennyire vártam a hozzátáplálást, éppen annyira tartottam tőle: vajon időben kezdjük el, nem túl korán és nem is későn? Szereti majd az új ízeket, és tudok majd ténylegesen jó alapanyagokat beszerezni?

hozzátáplálás anyaság anyavagyok

 

Mégis mikor?
Amikor éppen ezeken a kérdéseken dilemmáztam, anyukám előkereste a régi babanaplómat, amelyben ott áll feketén fehéren, hogy már két hónaposan almát ettem, és négy hónaposan répafőzeléket. A nagymamám emlékei szerint apukámat két hónapos korában húslevesben főtt zöldségekkel és májjal etette, ami úgy tudom, teljesen bevettnek számított akkoriban. És az egyik legjobb barátnőm, aki igazán szuper anyuka, tíz hónaposan kezdte a hozzátáplálást. Az arany középút mellett döntöttem: hat hónaposan kezdtük el, előtte pedig pár nappal elkezdtünk kóstoltatni. Tipp: készíts fotót az első ízlelésről. Nagyon cuki fejet vágnak a babák, amikor új ízekkel ismerkednek. Az első hónapban egy új étkezést vezettem be, a délelőttit. Ami azért is ajánlott, mert ha a baba érzékeny, akkor még napközben kiderül. És egyszerre egy új íz bevezetését is próbáltam tartani, három napon átadtam neki belőle, miután jöhet a következő íz. A következő hónapban az anyatej mellé két étkezést vezettem be, majd a harmadik hónapban hármat, és így haladtam szépen. Úgy tervezem, egy éves koráig szeretném szoptatni reggel és este, a többi étkezést pedig kiváltom.

Mindent lehet?
A védőnőt minden hónapban kikérdezem az új ételekről. Megoszlik a vélemény, mikor vezessük be a glutént és a tejtermékeket. Az új ajánlások szerint egy éves kor előtt javasolják, amit jónak tartok, így már mindkettőt bevezettük. A céklától viszont egyelőre óvva intett, a nitrát tartalma miatt, és ugyanígy felhívta a figyelmem, hogy a répában is megtalálható, így abból biót javasolt, és hogy a két végét vágjam le, mielőtt megfőzöm. A méz pedig egy éves kor alatt tilos egy baktériumtörzs miatt.

Mindent szeret?
Azt mondják, nem baj, ha elsőre nem ízlik egy bizonyos íz, sem az, ha másodszorra, sőt akár harmadszorra sem nyeri el a baba tetszését, akkor is próbálgatni kell. Eddig nálunk ez a tipp bejött, bár a víz nem tartozik a kedvencek közé.  Viszont a mangó és az édesburgonya annál inkább.

Hogyan tedd könnyebbé?
Bevallom, van segítségem, az anyukám és a nagyim gyakran főznek. Amikor én főzök, mindig három napra szoktam, és kis üvegekben elteszem a hűtőbe. A húst pedig leporciózom: leturmixolva kis adagokat folpackba becsavarom, kis csomókat csinálok belőle és lefagyasztom, így bármikor előtudom venni.
 

Tipp: ha még nem tetted, szerezz be egy szép babanaplót, amelyben megörökítheted a fontos mérföldköveket. Ezt ajánljuk: Little Love - Első Naplóm.